Saját családunk múltját szavakkal, képekkel próbálhatjuk meg rekonstruálni. Családonként eltérő, hogy mennyi történet, fotográfia áll rendelkezésre a felmenőkről, és abban is megmutatkoznak különbségek, hogy egyes családoknak milyen szinten van igényük a múlt feltárására.
Az utóbbi néhány évben a pszichológiában megjelent transzgenerációs szemléletmód szerint őseink életútja és történeteik meghatározzák a mi sorsunkat, személyiségünket is. A régi élettörténetek rekonstruálása azonban soha nem lehet teljes. Akkor sem, ha rengeteg családi anekdotát ismerünk, ha elmélyült családfakutatást végzünk. Az emlékezet természetétől fogva töredékes, felmenőinket pedig csak az emlékezés aktusán keresztül érhetjük el.
Tim Rod svájci fotográfus sem arra tesz kísérletet önálló tárlatán, hogy teljes egészében feltárja, dokumentálja üknagyapjának élettörténetét.
A Tell me about your Future, I Show you my Past című, a debreceni MODEM Project Space-ben megtekinthető kiállítás révén sokkal inkább a kapcsolatteremtésre törekszik az üknagyapjával, Ludwig Steinnel. De hogyan lehetséges ez, ha a teljes, mindenre kiterjedő élettörténetet nem lehet rekonstruálni? Tim Rod válasza erre a kérdésre a lírai, érzékeny pontossággal elkészített fotográfiák, az üknagyapához közvetlenül vagy közvetett módon kötődő tárgyak felkutatása és kiállítótérbe helyezése. Rod az üknagyapja életét és munkásságát feldolgozó projektjét a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ idei FUTURES – Európai Fotográfiai Platform rezidenciaprogramja keretében indította el.
Ahogy a tárlat címe sugallja, egy több szempontból is izgalmas kiállításról van szó. A Tell me about your Future, I Show you my Past elnevezés magában hordozza a szerepek felcserélhetőségét. Egyik értelmezés szerint a nagyapa szeretne betekintést nyerni ükunokája jövőjébe, miközben ő maga beengedi saját múltjába.
Az ükunoka perspektívájából azonban az ükapa tárja fel saját jövőjét, és az ükunoka mutatja meg a múltját.
A jövő szó ebben az értelmezési keretben kétféle jelentést hordoz: egyrészt a hétköznapi értelemben vett időbeli jövőt, másrészt pedig a társadalom jobbításának eszményét, amelyre Ludwig Stein Der Soziale Optimismus című, profetikus hangvételű műve is utal. Az ükapa, Stein Lajos néven született Erdőbényén 1859-ben Menachem Levy Stein és Habermann Eszter első gyermekeként. Édesanyja családja a településen borászattal foglalkozott, ez rendkívül fontos volt a család életében. Édesapja rabbi volt, ezt a foglalkozást szánta fiai számára is. A család néhány évvel később Amszterdamba költözött,
az ükapa itt vette fel a Ludwig nevet, és szigorúan követni kezdte a vallási hagyományokat.
Különleges tehetségét mutatja, hogy egyetemista éveiben, Berlinben egyszerre tanul filozófiát és szémikus nyelveket. Ezzel párhuzamosan a Hildesheimer Rabbi Szeminárium tanulója lett, majd 1880-ban rabbivá avatták. Alkotói szempontból a leggazdagabbnak a Zürichben majd Bernben töltött időszakát tekinthetjük, ahol a szociológia és filozófia professzora volt. Az egyetemi állásából való visszavonulása után publicista a Nord und Süd című berlini politikai lapnál, és 1930-ban bekövetkező haláláig aktív szerepet vállalt társadalmi, politikai és vallási ügyekben.
Megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy működött volna az üknagyapa emlékének megidézése a kiállítás ismertetője és a Tim Roddal készült interjú meghallgatása nélkül. A válasz erre az, hogy teljes mértékben, köszönhetően a lírai fotográfiáknak, Erdőbénye érzékeny ábrázolásának, amelyet átjár a jelenlét és hiány fájdalmas kettőse. Ezekre az érzetekre Rod mesterien rá is játszik különböző alkotó megoldásokkal. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár archív anyagai mellé saját fotográfiáit helyezi, például egy felvételt, amely homokkal beterített műanyag székeket ábrázol. A fotográfia új szintre emeli a képzőművészetben sokat ábrázolt „üres szék” szimbólumát, hiszen az így nemcsak a magányt, de az idő múlását is érzékletesen megjeleníti.
A tárlat különlegessége abban is megmutatkozik, hogy a kiállított műveknek nincs címük.
Ez a kivitelezési mód nem megszokott, jelen esetben mégis indokolt, hiszen a fotográfiák egy része dokumentarista jellegű, illetve bizonyos alkotások ezeket az eredeti, családi fotókat használják fel és gondolják tovább. Ilyen a pinceajtót megjelenítő installáció. Az ajtó bármelyik falusi pinceajtó lehetne, azonban mögötte Ludwig Stein dolgozószobája sejlik fel a monokróm felvételen. Ebben az alkotásban egyszerre találkozik Erdőbénye hangulata és az ükapa személyes tere. Rod fontosnak tartotta, hogy elmenjen Erdőbényére, saját szemével és kameráján keresztül szemlélje a települést. A kiállításon megtekinthető interjúban azonban kiemeli, hogy a kutatómunka során nem az volt az elsődleges számára, hogy valóban olyan tárgyakat, helyeket találjon, amelyek közvetlenül ükapjához kapcsolódnak.
A célja sokkal inkább az, hogy érzeteket jelenítsen meg, amelyek valamilyen metafizikai formában kapcsolatot teremtenek ükapjával.
Éppen ezáltal válik a tér szakrálissá, így jön létre az emlékezés. A címnélküliség kinyitja az asszociációs lehetőségeket, nem marad más kapaszkodó a befogadó számára, mint az alkotásokban való elmélyülés.
A tárlaton túlsúlyban vannak a színes felvételek, de a visszatérően megjelenő monokróm alkotások, fekete-fehér részletek különleges vizuális és érzéki tapasztalatot nyújtanak a sokszínű palettát alkalmazó művekkel együtt. A tárlat legmarkánsabb, hangulatilag meghatározó eleme egy hatalmas fekete-fehér felvétel Erdőbénye taváról. A kép egy teljes falat befed, látleletet adva a falu különleges hangulatáról. A nagy, szinte szabályos kör alakú tavat hegyek veszik körül, felettük az ég borult, és első pillantásra a természeti környezet tűnik fel. Azonban felsejlenek ember által létrehozott objektumok is, épületek a tó partján, a megbontott hegyoldal, és a tó szabályos alakja is emberi beavatkozást sejtet.
A természet és a mesterségesen megváltoztatott elemek egyfajta feszültséget, egyúttal pedig hiányt is teremtenek.
A felvétel önmagában lenyűgöző, ezt a grandiózus alkotást viszont kiegészíti egy precízen megtervezett művészi megoldás. A nagyméretű felvétel szélére rákerült egy kisebb, monokróm fotó. Ezen Rod árnyéka tűnik fel, ahogy egy kő irányába mutat, ami az ükapát (Stein) szimbolizálja. A két felvétel egymásra helyezése utal arra, hogy Rod részben jelen van a nagyapa terében, emlékezésre, feltáró munkára képes, mégsem történhet meg a teljes felidézés, hozzáférés a múltjához. Sorsuk, történetük azonban valamilyen formában mégis egymásra íródik.
A többszörösen közvetett tapasztalást viszi színre Erdőbénye kinyomtatott térképe. A település 1868-as térképét valamikor befotózták (még a vaku megcsillanása is látszik), ez a replika került kinyomtatásra, az eredeti térkép gyakorlatilag hozzáférhetetlen. Szintén izgalmas megoldás a préselt virágok elhelyezése a térkép mellé, a kiszárított mezei kökörcsin és farkas kutyatej megidézik Erdőbényét. A kiállítás bátran játszik a műalkotások elrendezésével is. Erdőbénye térképének szélére egy, a település dombjait ábrázoló fénykép került, mintegy a térkép vizuális meghosszabbításaként. A színes és monokróm alkotások közötti dinamika már említésre került, azonban érdemes kiemelni a színes képek színkezelését is. Bár a tónusok teltek és élénkek, a hangulatuk mégis az elmúlást, a melankólia érzését kelti. Több visszatérő motívum is megjelenik a tárlaton, a már említett tóra is tekinthetünk a kiállítást jelentősen meghatározó szimbólumként.
A víz jelen esetben a múlt, az emlékezet őrzője,
egyúttal olyan felület, amely visszatükrözi a környezetet, a tájat és a szemlélő saját arcképét is. Nyugodt körülmények között tiszta képet ad, azonban ha megzavarják külső körülmények, mint az eső, szél vagy éppen maga a szemlélő, vize zavaros lesz, és ezen keresztül tükrözi le a külső világot. Ezáltal remek metaforája lehet az emlékezésnek, a genealógiai kutatásnak, hiszen magunkban hordozzuk felmenőink sorsát, kinézetét, akár a hitrendszerüket is. Mégis elérhetetlenek, csak zavaros felszínen keresztül szemlélhetjük sorsukat.
Fontos szimbólum továbbá a ruhaszárító és a csipesz. A fregoli az otthon melegét, a gondoskodást szimbolizálja, a csipesz pedig a kötődésnek, a megtartásnak, az egymáshoz kapcsolódásnak a metaforájaként értelmezhető. Ezt a két tárgyat állítja középpontjába az egyik fotográfia, amelynek origójában egy műanyag ruhaszárító áll, rajta egy csipeszekből épített torony magasodik. Egy rendetlen, különféle használati tárggyal ellepett udvar jelenik meg egy másik képen. Az udvaron felhalmozott lomok minden bizonnyal más-más generációkhoz tartoznak, és üres székek is láthatók a képen, csakúgy, mint a szárítókötél, rajta a csipeszekkel. Ez a kép egyszerre reprezentálja jelen és múlt kapcsolatát, az elmúlást, a pusztulást és az életet, hiszen több nyom utal arra, hogy az udvarhoz tartozó lepukkant házban emberek élnek.
Egy különleges családfa jelenik meg a kiállítótérben, amelyen eredeti fotográfiákat láthatunk Tim Rod családjáról.
Háttérként egy fekete-fehér felvétel szolgál, amely szembefordul az előzetes elképzelésekkel, hiszen Rod nem egy fáról, hanem egy fából készült villanyoszlopról készített képet a vezetékhálózattal együtt. Ezek hivatottak ábrázolni a családi kapcsolatokat és az egymáshoz tartozást. A családi fotókból kiderül, hogy művészi hajlammal megáldott emberek története sejlik fel előttünk, több családtag is képzőművészeti tevékenységet végez. Az egyetlen színes fotográfia, amely helyet kapott a családfán, az Tim Rod felvétele saját árnyékáról. Az árny ábrázolása átmenet jelenlét és távollét között, azaz egyfajta leképzése a felmenőkkel való viszonynak.
Bár Ludwig Stein neve tudományos munkája ellenére feledésbe merült, most ükunokája kutatása és művészete révén élete megelevenedik a MODEM falain belül. A fotográfiákat és a tárgyakat látva a kiállítótérben kísérletet tehetünk saját családi mitológiánk megalkotására, akkor is, ha nem vagyunk fotóművészek, festők vagy genealógiai kutatók. Ezt a befogadói tapasztalatot erősíti a címek mellőzése, hiszen ahogy
az alkotó sem ragaszkodott a címkézéshez, az otthonainkban meglapuló családi fotóalbumokban sem nevezzük el a felvételeket.
Az emlékezésnek, a kutatásnak pedig soha nem lehet vége, újabb nyomokon keresztül közelebb kerülhetünk saját felmenőinkhez.
Tim Rod Tell me about your Future, I Show you my Past című kiállítása a debreceni MODEM-ben tekinthető meg november 16-ig.
Fotók: Vigh Levente
